Az idegrendszerem azt hiszi, jön a kardfogú tigris – miközben csak a főnököm küldött egy e-mailt... 🐅😬
Sziasztok, drága sejtbubusok!
Tudjátok, hány éve halt ki a kardfogú tigris? Nagyjából tízezer. Tudjátok, erről ki nem kapott még e-mailt? Az én amigdalám.
Mert az én drága, túlbuzgó idegrendszerem mélyen meg van győződve arról, hogy a jégkorszak legveszélyesebb ragadozója nemhogy nem halt ki, de konkrétan itt ólálkodik a nappaliban, a szobapáfrány mögött.
A modern jégkorszak hétköznapjai
A napjaim jelentős része úgy telik, hogy a testem áttér a teljes „küzdj vagy menekülj” üzemmódra. A probléma csak az, hogy az evolúció valahol elfelejtette frissíteni a szoftvert, így a biológiai riasztórendszerem nem tud különbséget tenni a valódi életveszély és a XXI. század apró kellemetlenségei között.
Itt egy gyors összehasonlítás arról, mit lát a valóság, és mit lát az én belső ősemberem:
Valóság: Megcsörren a telefonom egy ismeretlen számmól.
Az amigdalám: „AZONNAL DOBD EL A TELEFONT! EGY TIGRIS ÜVÖLT A FÜLEDBE! SPRINTELJ A BARANGOLÓ MAMMUTOK FELÉ!”
Valóság: A főnököm ír a Slacken egy annyit, hogy: „Szia, van egy perced?”
Az amigdalám: „Ez az. Végünk van. A törzs száműz minket a vadonba, ahol meghalunk a fagyhalálban. Csomagold a bogyókat!”
Valóság: Elfelejtettem leolvasni a gázórát.
Az amigdalám: „ÉHÍNSÉG! ÉHÍNSÉG ÉS A DÖG KESELYŰK!”
Milyen tünetekkel jár, ha a fejedben még Kr. e. 10 000-et írunk?
Izzadó tenyér: Nagyon hasznos lett volna, ha fel kell másznom egy sziklára a ragadozók elől. Ma viszont csak azt érem el vele, hogy a telefonom kijelzője nem érzékeli az ujjlenyomatomat, miközben próbálom leállítani a futár hívását.
Tunnel vision (csőlátás): Teljesen fókuszálok a veszélyforrásra. Jelen esetben az Excel-táblázat 42-es sorára, mintha attól függne az életem, hogy a D oszlopban piros vagy zöld a szám.
Puffadás és emésztési leállás: Mert hát kinek van ideje emészteni a zabkását, amikor EGY CSEREGGŐ FOGÚ RAGADOZÓ MÁSZIK BE AZ ABLAKON?! (Nem, csak a szomszéd fúrja a falat vasárnap reggel nyolckor.)
"Nyugodj meg, végy egy mély levegőt!" – mondják a bölcsek.
"NEM ÉREK RÁ LEVEGŐT VENNI, ÉPPEN AZ ÉLETEMÉRT FUTOK A NAPPALITÓL A KONYHÁIG!" – válaszolja az idegrendszerem.
Mit tehetsz a belső ősembereddel?
Megtanultam, hogy felesleges veszekedni a saját agyammal. Amikor érzem, hogy a pulzusom eléri a 140-et egy megválaszolatlan e-mail miatt, leülök, megsimogatom a virtuális bundámat, és halkan így szólok magamhoz:
„Kedves amigdala! Köszönöm, hogy meg akarsz védeni. Nagyra értékelem az odaadásodat. De hidd el, a villanyszámla nem fog megharapni. Nem kell lefejelned a kanapét.”
Úgyhogy ha legközelebb ti is azt érzitek, hogy a szívverésetek egy techno buli ütemét veri a semmin, csak gondoljatok erre: nem vagytok gyengék, csak az idegrendszeretek túl jó védelmező.
Most pedig elmegyek, megiszom egy langyos kamillateát, és megpróbálom meggyőzni a tüdőmet, hogy a PDF konvertálása közben is szabad levegőt venni.
Kitartást mindenkinek a saját tigriseihez! ☕🐾
Megjegyzések
Megjegyzés küldése